Hallgattam a rádióban reggel a Balázsékat, és akármilyen hihetetlen, komoly dolgokról volt szó. Konkrétan az iskolai verekedésekről beszéltek.
Biztos mindenki látott már ilyet
Te mit mondanál a gyerekednek, ha egy nap úgy jönne haza az iskolából (sőt ez eddig bennem fel se merült, de kiderült hogy már az oviból is!!), hogy megverték? Nem úgy, ahogy az én időmben :), amikor az udvaron birkóztunk meg miegymás, hanem egészen elképesztően durva dolgok történnek. Lehetne rá mondani, hogy én úgy nevelném a gyereket, hogy ilyenbe ne keveredjen bele, de lássuk be, hogy ettől függetlenül is belekeveredhet. Ezek legtöbbször nem is az áldozat személye ellen szólnak, hanem a többi gyereknek, akik körülállják a résztvevőket (az ő hozzáállásukról is lehetne beszélni). Tulajdonképpen egy cirkuszi mutatvány az egész. Induljunk ki abból hogy már megtörtént a dolog.
Ha azt mondod, hogy védje meg magát, és üssön vissza ha kell, akkor honnan tudod, hogy nem csak annyit fog fel belőle, hogy felhatalmaztad verekedésre. Arról nem is beszélve, hogy általában az ilyeneknek az elszenvedője vagy visszahúzódóbb, vagy fizikailag gyengébb és úgyse fog visszaütni. Vagy képzeld el azt, hogy mondod neki, hogy üssön vissza, az eredeti támadó hazamegy, elpanaszolja apának (akit képzeljünk el, hogy milyen: 50 kilós nő vagy, tolod át a babakocsit a zebrán, ez meg majdnem elgázol a terepjárójával, és ha szóvá mered tenni - vagy az ujjaddal mutatsz valamit - akkor visszafordul és közli hogy ne ugassál bazmeg mer' átmegyek rajtad a gyerekeddel együtt --- megtörtént eset amúgy) ...szóval apa meg mondja a kisfiának, hogy téged márpedig nem alázhatnak meg, menj vissza, lődd le...
Ha azt mondod, hogy próbálja elkerülni, ...azt nem mondhatod..nem fog sikerülni. Látják, hogy gyenge és akkor csakazértis.
Vagy mondod, hogy szóljon a tanárnak? Abba most nem megyek bele, hogy a tanárokkal miket csinálnak manapság.
Először arra gondoltam, hogy nem érdemes ennek az okát keresni, most már mindegy, ez van, megoldást kell keresni. Aztán rájöttem, hogy ha tudjuk az okot, könnyebb lesz megoldást találni.
Az látszik, hogy apa a saját nézetei szerint neveli a gyerekét, ezért ha apa valamilyen, akkor jó eséllyel a gyerek is olyan lesz. De régen ez annyira nem volt jellemző. Akkor ki rontotta el az első apát?
Amik az amúgyis elcseszett helyzetet még reménytelenebbé teszik, azok a "Tanár nem érhet a gyerekhez" típusú törvények
Mi az ok?
Mi a megoldás?
2010. január 25., hétfő
Feliratkozás:
Megjegyzések küldése (Atom)

5 hozzászólás:
első :P
pffff :D
engem már fojtogattak így. harmadikban a lányvécében. na szóval kérem...
Na csuda! Mikor elkezdtem olvasni, tudtam, hoyg te írtad. Lesznek még?
Mik? :P
Megjegyzés küldése