Vesszőfutásom

Na.

Itt az ideje, hogy elmeséljem ezt a régi történetemet, mindenki okulására.

Történt egyszer, hogy az egyetemmel tanulmányi kirándulásra készültünk Sopronba. Ki tudja, miért, de ebből arra a következtetésre jutottam, hogy nyugodtan tintázzak be előző este, és érjek haza talajrészegen hajnal 3kor, noha a vonat 6kor indul.
Hát 6kor arra ébredek, hogy a haverom hív a vasútállomásról, hogy vegyen-e nekem is jegyet. Valahogy így hangzott a párbeszéd:

- Petya, vegyünk jegyet neked is?
- Pfff. ... Izé. Ja.
- Most ébredtél fel?!
- Ja. Nem baj, vegyétek meg, elérem.
- Biztos?!
- Ja.

A "pfff" már a fürdőszobában hangzott el, egyik kezemben a telefon, másikkal 4 fokos vízzel öblítettem a pofámat. Az Astorián laktam akkoriban, és a vonat a Keletiből indult jó igényesen. 6:10kor értem fel a Keleti lépcsőjén, méghozzá arra a látványra, hogy a vonat szépen, ráérősen elidul a sínen. Észrevettem, hogy az egyik ajtaja nyitva van, no, több se kellett, utánaeredtem, ahogy a lábam bírta, aztán elrugaszkodtam a peronról, és a lábam szépen el is érte a fém lépcsőt az ajtó mellett. Az egész Keleti pályaudvar figyelemmel kísérte az eseményeket. Különösképpen miután a gyorsulásból fakadó erők elég rendesen nyomtak engem kifelé, így csak kapaszkodás árán tudtam volna a vonaton maradni, de sajnos épp a bal kezemre lett volna szükség, ami történetesen tele volt egy rajzgyűjtővel. Szóval a vasútállomás lélegzetét visszafojtva, egy emberként kísérte figyelemmel, vajon a szemmel láthatóan másnapos srác felkapaszkodik a vonatra, vagy aláesik, és két darabban fejezi be a földi pályafutását.
Aztán visszaestem a peronra. Valaki utánam szólt, hogy "hülyegyerek", én meg erre föl lementem a jegypénztárakhoz, és vettem egy jegyet a következő vonatra. Végül előbb értem Sopronba, mint a haverok, akik a vonat ablakából végignézték a centripetális erő ellen vívott szélmalomharcomat, és utólagos elmondásuk szerint Kelenföldig nem nagyon sikerült abbahagyniuk a röhögést.
Feladatunk végeztével egyazon vonaton tértünk vissza a fővárosba. Útközben úgy döntöttem, előadom a magam szemszögéből is a történteket. Az átélhetőség kedvéért olykor fel kellett állnom, hogy megfelelőképpen tudjak gesztikulálni. A történethez hozzátartozik, hogy egy amolyan lehajtós ülőhelyet sikerült elfoglalnom, amit ha nem nyom le a testsúlyom, azonnyomban visszacsapódik az eredeti, függőleges helyzetébe. Szóval, miután mindenki jót röhögött az előadásomon, a helyemre elégedetten visszaültem - volna, ám az addigra sajnos visszacsukódott, így aztán leülés közben félúton a meglepetés és a jeges rémület keveréke ült ki az arcomra, saztán annak rendje-módja szerint seggre ültem a vonat retkes padlóján.
Az utazás során még mindennek tetejébe egyszer a szakállamba sikerült operálnom a feketeribizli ízesítésű rágómat is, amit aztán egész Budapestig próbáltam - viszonylag magas hatásfokkal - kipozícionálni onnan, az egész vasúti kocsi legnagyobb örömére, szóval mindent egybevetve vidám ének hangja szállt. Aznap, ezek után nem is csináltam inkább már semmit se.

Legközelebb a vibrátorosat mesélem el. Derüljetek. Azér.