A Winstons zenekar dobosának vélhetően fogalma sem volt róla, hogy amikor egy 6 másodperces dobkiállást imprózott, komplett zenei műfajok alapját hozta létre.
Zenei műfajokét, melyeknek művelői valószínűleg nem is tudják, mi az, amit használnak.
6 másodperc, ami éppolyan gyorsan és látszólag jelentéktelenül elmúlt, mint bármelyik másik hat, és aztán jó 20 évig nem is derült ki, mekkora mérföldköve volt ez a 20. század zenetörténetének.
Dárenbézes kollégáknak kötelező a következő videó:
A srác 24 m2-en megoldott egy komplett lakást. A szabvány szerint egy nappalinak minimum 25-nek kell lenni, ha pedig magában foglalja az étkezőt is, akkor 30-nak.
Laár András egy régebbi agymenését hallhatjátok-láthatjátok pár sorral lejjebb. A videóban 0:54-nél tiszteletét teszi az a Kro-a-fánt névre keresztelt, gyerekkoromban rommá-rojtosra lapozgatott könyv is, aminek láttán egy nosztalgikus kis könnycseppecske gördült végig férfias járomcsontomon. (hatalmas könyv volt, és csak most jöttem rá, hogy nem is akkora hülyeség, mint amekkorának első ránézésre látszik - ellentétben ezzel a dallal)
igaz, holnapután, március 14-én lesz, de előre is: boldog Pi-napot mindenkinek (és boldog szülinapot Albert Einsteinnek!) Fogadjátok szeretettel a Pi megzenésítését:
Azt hiszem a legprofibb jazz zenészek sem lennének képesek ilyen mértékű diffúz függetlenítésre. Nem is beszélve a kiváló művészi teljesítményről. Úgy érzem, a G'nR ideje lejárt. Ideje átadni a stafétát a sokkal tehetségesebb fiatal generációnak!
"...A napokban több hír foglalkozott Lázár János Fidesz-frakcióvezető hódmezővásárhelyi önkormányzattal közösen bérelt Audi S8-asával. A V10-es, 450 lóerős autót nem a politikus választotta, hanem értő tanácsadók véleményét kérte, a követelmény a biztonság és a mindenhova időben való odaérés volt. Szerintem ezzel az otthonukban főző, apolitikus nagymamákat sem lehet megtéveszteni, hiszen az az autó biztonságos, amely lassan halad, és az ér oda időben, ami időben indul el a célja felé. Az úton nem lehet behozni a lemaradást, és egy középkategóriás A6-ossal is lehet azt a tempót tartani az útjaink 90%-án, mint az S8-assal. Legfeljebb kigyorsításkor veszítünk néhány másodpercet.
Az is érdekes, hogy egy nagyobb körzettel rendelkező háziorvos nem kaphat megkülönböztető jelzések használatához engedélyt, de egy miniszternek jár. Nehezen tudok elképzelni annyira fontos politikai feladatot, melyhez erre ekkora szükség lenne, ellenben az ügyeletes orvos munkájához érzésem szerint hozzátartozna..."
Egyenesen a régi szívTV-s klipkérő műsorból. Állítom, hogy ez a klip (sajnoshálistennek) soha nem hagyta el ennek a műsornak a szűk kereteit, melyeken belül fő konkurenciáját Papp Rita Kölyök diszkó/Funky monkey című kettős videoklipje képezte.
Immár 20 éve, hogy útjára indult a LucasArts által készített Monkey Island sorozat. Az alapszitu: egy kissé ügyetlen, folyton bajbakeveredő kalózpalántával kell bejárnunk a Karib-tenger térségét, miközben a kincsvadászatban nehezíti a dolgunkat LeChuck, az (először csak simán gonosz, majd szellem-, zombi-, démon-, végül ismét ember-) kalóz. A játék óriási fejtörőkkel, rengeteg irodalmi, filmes és egyéb utalással valamint fergeteges poénokkal van tele. Azóta a sorozatnak összesen 5 epizódja készült el. Annak idején, még kilencvenvalahányban (amikor éppen baromi jó volt a Zazie az ágyban...) emlékszem, hogy odáig voltam a második részért, ami a LeChuck's revenge alcímet kapta. Emlékszem, mennyire odavoltam ezért a játékért. A zenéjéért, grafikájáért, de főleg a történetéért, dialógusaiért, rejtvényeiért. Visszagondolva ezekre a kellemes emlékekre, így (minimum) tizenöt év távlatából, azt kell mondanom, hogy a tartalom maga semmit sem kopott, tökéletesen megállja a helyét. Csupán a grafika, a MIDI zene, a csak olvasható és nem hallható párbeszédek és a többi, mondhatni a forma az, ami 2010-ben kissé elavultnak hat.
Hálistennek a LucasArts embereinek is eszébe jutott ugyanez a gondolat, amiből csakhamar életképes terv, a tervből pedig kiválóan elkészített játék vált. Az eredeti kézi vázlatokat vették elő, és javították fel, az eredeti, programozott zenét játszották fel újra, de ezúttal élőhangszerekkel. És a harmadik rész szinkronszínészeivel felvették az összes dialógust. Az eredmény: egy vadiúj, 2010-es elvárásokat tökéletesen kielégítő játék. Nyalánkság gyanánt (a filmekhez hasonlóan) a készítők audiokommentárja is meghallgatható az egyes jelenetekkel kapcsolatban. Iskolában kellene tanítani, hogy "na gyerekek, így kell remake-et készíteni valamiből." Mert a dolog minden egyes apró részletén látszik, hogy nem az újraeladhatóság volt a fő szempont, hanem a folyamat minden pillanatát tényleg élvezve, szívüket-lelküket beleadva készítették el ezt a játékot. Így azok számára is élvezhetővé tették, akik túl fiatalok ahhoz, hogy az eredetit ismerjék.
De most jön a pláne: a nosztalgiázók számára adott a lehetőség, hogy akármelyik pillanatban, egyetlen gombnyomással átváltsanak az eredeti grafikára, az eredeti zenével. Apróság, az a fajta ötlet, aminek a hallatán az ember azt mondja, "úúú, ez miért nem nekem jutott az eszembe?" De az ilyenek teszik igazán jóvá az ehhez hasonló akciókat.
Arról meg már csak egy szám széléről odavetett félmondatot szólnék, hogy a nyakamat rá, hogy az egész Karib tenger kalózai históriához innen jött az ihlet. Nekem a 2010-es év felfedezése ez a játék (azzal együtt, hogy a tavaly elkészült ötödik epizód, a Tales of Monkey Island is kihagyhatatlan). Úgyhogy akinek kedvet csináltam hozzá, annak kalandra fel!!!
Most nem arról akarok beszámolni, hogy mennyire ratyi ez a szám, és nem is a basszusgitáros afroamerikai rabbi mivoltára szeretnék rávilágítani, hanem egész másra:
totál azt érteni 0:59-nél, hogy "you like to suck my dick, and that's also true, | together we are one, separated we are two" (valójában "lightens up my day, and it's also true...")
Kov mutatta. A Dexter's laboratory és a Grim adventures of Billy and Mandy szerzőjének egyik agymenése. Sajnos csak ez a pilot rész készült el belőle, pedig nagyon ígéretes.
Itt az idő, hogy újabb filmet ajánljak a figyelmetekbe.
Ezúttal egy dokumentumfilmről van szó. Az alapötlet és a téma valójában egészen hétköznapi, sokat nem is kellhetett gondolkodni rajta: a világ négy egészen különböző pontján (nevezetesen Namíbia sivatagjaiban, a mongol sztyeppén, San Francisco-ban és Tokióban) követhetjük nyomon egy-egy újszülött első évét. A dolog kreatív oldalát - roppant helyes módon - a gyerekekre hagyták. Ők pedig, nyilván nem tudatosan, de sokkal hatékonyabban tettek róla, hogy a filmen ne legyen esélyünk unatkozni, mint ahogy az egy felnőttek-alkotta stábnak sikerült volna. Kiváló operatőri munkával bemutatott hétköznapokat látunk a gyermeknevelés (és persze a cseperedés) hosszadalmas folyamatának első szakaszából. Hétköznapokat, de négy teljesen különböző miliő hétköznapjait. Ezáltal a film egyszerre szembesít bennünket azzal, hogy mennyire különbözőek és hogy mennyire egyformák vagyunk a körülményeinktől függően - vagy épp azok ellenére. Sokak szerint elszomorító látni a fejlődő országokban cseperedő gyerkőcök körülményeit, de számomra elég irigylésre méltó volt azt látni, hogy (míg az amerikai kislány anyukája rajzon mutogatja a gyerekének az állatokat, és maga utánozza a hangjukat), az afrikai és a mongol kiskölök rendesen az állatok között mászkál, dagonyázik, játszadozik. Nem biztos, hogy annyira rossz ilyen természetközeli helyen nevelkedni, főleg, ha az emberrel foglalkoznak a szülei.
És itt érkeztünk el a film legfontosabb részéhez. Ugyanis ami a legeslegalapvetőbb összefüggés a négy párhuzamosan bemutatott történet között, az az, hogy mind a négy kisembert nagyon szeretik a szüleik, és lám, vidám, kedves, kiegyensúlyozott gyerkőc cseperedik mind a négyükből! Talán a higiénia nem egyforma mértékben biztosított mind a négyük számára, de azért mindenkinek a figyelmébe tudnám ajánlani akár a namíbiai, akár a mongol anyukát, amikor mosdatja a gyermekét. Nem vagyok benne biztos, hogy minden "civilizált" országban élő szülő megtenné ezt nap mint nap a gyermeke egészségéért.
Szóval. Nézzétek meg! Ha szeretitek a gyerekeket, akkor azért.
Ha nem szeretitek a gyerekeket, akkor azért, mert ezután majd szeretni fogjátok őket.
És egyébként meg azért, mert mókás, pozitív, jófej film.